9. Egy betyártörténet a Határcsárdából
Egyéb oldalak > Tanösvény
Egy betyártörténet a Határcsárdából
Jelenleg a tanösvény utolsó pontjánál állsz. Ha a 71-es út felé nézel, egy fehér éttermet látsz az út túloldalán. Ez az étterem a régi Határcsárda helyén áll. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az eredeti épület nem pontosan itt helyezkedett el. Az 1800-as években a vármegyehatárok is máshol húzódtak, a Határcsárda onnan kapta a nevét, hogy Zala- és Veszprém vármegyék határán állt. Méghozzá a csárda közepén húzódott a határvonal. Innen való egy híres betyártörténet Sobri (Hatlábú) Jóskáról és a Határcsárdáról, ahol a betyárok kihasználták azt, hogy minden megye pandúrjai csak a saját megyéjükben intézkedhettek. A történetet Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című könyvéből idézzük. A szövegben látható kép Sobri Jóskát ábrázolja egy mézeskalács ütőfán a 1840-es évekből.( Forrás: Néprajzi lexikon)
Az eredeti történet a vonal alatt olvasható!
Sobri Jóska az almádi Határcsárdában
Almádiban van egy csárda. Vagy legalább volt hajdanán. Az almádi puszta a veszprémi káptalané, s két vármegyében fekszik: Veszprémben és Zalában.Valami pajzán eszű kanonoknak az jutott eszébe, hogy a csárdát ott a Balaton partján a két vármegye határára építse. A csárda tetejének szelemenfája volt a két vármegye határvonala. A túlsó parton jó két mérföldnyire szakad ki a Sió a Balatonból. A szelemenfa* a Sió-torkolat közepére nézett. A szelemenfa iránya szabta meg a határt a vízen is, s ez mutatta meg, hogy ettől napkeletre fekszik Veszprém Balatonja, napnyugatra pedig fekszik Zala és Somogy Balatonja. De sok vidám perpatvar keletkezett ebből. Talán ha a téli Balatonról lesz szó, elmondok egyet apróra.
Mind a három balatoni vármegye tele volt egykor duhajjal, szegénylegénnyel, katonaszökevénnyel, Sobri Jóska pajtásaival.
Ott iddogál most is öt-hat az almádi csárdában. Az ivószobának X lábú hosszú asztala is a két vármegye határán nyúlik el. Az egyik oldalán a pad az egyik vármegyében, a másik oldalán a pad a másik vármegyében. Körülülik a legények.
Jön be a tehenes, szól valamit a csárdásnak. A csárdás odafordul a duhajokhoz:
– Gyerekek, jönnek a pandúrok.
– Honnan?
– Vörösberény felől.
No, ez Veszprém megye hadserege.
A duhajok átülnek az asztal mellett a zalai padra, s tovább isznak nyugodtan. Még rá is gyújtanak a régi dalra: Cifra szűröm Veszperémben vettem.
Jönnek a pandúrok, jön elöl a nyalka őrmester, berúgja az ajtót, s betoppan a szoba közepére. Utána öt legénye.
Kerek kalap túzoktollal, lelógó fekete szalaggal a fejükön. Rövid dolmány, hosszú rojtos kék gatya, pitykés mellény rajtuk. Oldalukon bőrtarisznya mindenféle lövöldöző-, pipázó- és étkezőkészséggel, vállukon a dupla csövű puska, jobb kezükben rövid nyelű fokos. Csizmájukon sarkantyú kiabál.
Meglátja az őrmester a duhajokat. Első pillanatra fölismeri, hogy ez a Hatlábú Jóska Sümeg vidékéről. És társai. Híres betyárok. Össze is lövöldöztek már egyszer-másszor a zalai pandúrokkal. No, ezek ugyan kapóra jöttek.
De hát Zala vármegyében vannak. Oda a pokol fenekébe csak nem mehet utánuk. Nincs parancsolatja az alispántól. Anélkül pedig nem lehet.
– Adjon Isten!
– Kendteknek is.
A pandúr csak tegezi a betyárt, a betyár meg kendezi a pandúrt. Mikoris békességben vannak.
Odanyújtja Hatlábú Jóska a vászonkorsót* az őrmesternek.
– Igyék egyet, őrmester uram, adom becsülettel, ki lesz fizetve az ára emberséggel.
Nagyot kiált az őrmester.
– Az áldóját az öregapádnak, régen kereslek már benneteket, ha legény vagy, jere idább egy lépéssel.
De azért csak húz egyet a vászonkorsóból. Tudja azt ő jól, hogy ezt az egy szavát Hatlábú Jóska meg nem fogadja.
Letelepszenek a pandúrok is. De ők már csak a veszprémi padon. A csárdás szó nélkül rakja eléjük a vászonkorsót.
Elkezdenek egymással évődni, legénykedni, kalandjaikat elbeszélni. Elvégre Hatlábúék fölkerekednek, s a maguk ajtaján kimennek.
– Isten megáldja kendteket.
Az őrmester a fokosát rázza utánuk. Hatlábúék pedig eltűnnek a felsőőrsi Öreghegy sűrű csalitjában.