Határozatok, Jegyzőkönyvek

BASHE

2017.11.13.

elnökségi ülés

határozatai

 

 

 

Az elnökségi ülésen jelen voltak:

Keő Ferenc elnök, Geyer Ferenc, Bakos Attila, Szenthe Zoltán, Dr. Szenthe Zsolt és Csécsi Zoltán

 

 

5/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség egyhangú határozata szerint azok a káptalanfüredi Horgásztanyán csónakkal rendelkező tagok, akik 2017. évben a teljesítendő közösségi munkát nem dolgozták le, azt legkésőbb 2018. március 31. napjáig megtehetik. Előbbi döntés indoka az, hogy a 2017. őszi közösségi munka a Gondnok és néhány tagunk aktív munkája miatt okafogyottá vált.

 

6/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Kovács Zsolt egyesületi tag kérését (mely a tagdíj visszafizetésére és a belépő kártya kauciójának visszafizetésére irányult) az Elnökség megtárgyalta és egyhangú határozata értelmében a tagdíj visszatérítés iránti igényt elutasítja, a kauciót visszafizetésének helyt ad, amennyiben a tag a kártyát működő képes állapotban a Gondnoknak leadja.

 

7/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség a Horgásztanya kikötőjéről a behúzós horgászmódszer alkalmazását megtiltja. Az elnökség mérlegelte azt, hogy csónakos tagjainkat a közlekedésben az így horgászók indokolatlanul zavarják.

 

8/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség kezdeményezi a BBHSZ-nél azt, hogy az eddigi 2% helyett a területi jegy értékesítések után a jövőben 5 % jutalékot kapjon az Egyesület. Ismereteink szerint ugyanis ezt a jutalék mértéket kapják, tudják elérni az úgynevezett horgászboltos egyesületek is.

 

9/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség megvizsgálja a horgásztanyai kandeláberek izzóinak cserelehetőségét energiatakarékos izzókra.

 

 

 

 

10/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség – figyelemmel a 2017. februári közgyűlésen már jelzettekre – szükségesnek tartja a tagdíjak megemelését (érdemben a tagdíjak közel 10 éve változatlanok).

 

Az Elnökség – egy tartózkodással – elfogadta az alábbi tagdíjemeléseket 2018. évtől irányadóan:

A belépést követő évtől a felnőtt egyesületi tagdíj 5.000,- Ft-ról 6.000,- Ft-ra,

A csónaktárolási tagdíj a káptalanfüredi kikötőben 30.000,- Ft-ról 35.000,- Ft-ra,

A parti csónaktárolási tagdíj a káptalanfüredi kikötőben 15.000,- Ft-ról 20.000,- Ft-ra,

A budatavai csónaktárolási tagdíj 12.000,- Ft-ról 15.000,- Ft-ra emelkedik.

Azoknak a felnőtt tagoknak, akik ifjúsági, gyermek horgászt kísérnek, a belépés évében is 6.000,- Ft az egyesületi tagdíj. Gyermek és ifjúsági horgász 12 éves korig kizárólag egyesületi taggá vált felnőtt kísérővel tartózkodhat a Horgásztanyán a horgászfoglalkozások ideén kívül.

 

11/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség egyhangú döntése alapján 2018. év tavaszára az alábbi beruházásokat határozta el:

Vendégrészlege a korábbi építésű vizesblokk felújítása, külső wc-k szükség szerinti felújítása, kamerarendszer befejezése (egy kamera kiépítése a budatavai kikötőben is), izzók (különösen kandeláberek) energia hatékonnyá tétele. Tervezett keret: 1.000.000,- Ft

 

12/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

  1. december 9-én reggel 8:00 órai kezdettel egész napos egyesületi disznóvágás lesz – kóstolóval – a Horgásztanyán egyesületi tagoknak és családtagjaiknak.

 

13/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség döntése alapján a 2018. évi rendes közgyűlés 2018. február 03-án lesz a Pannónia Kulturális Központban. Az Elnökség egyhangú döntése alapján 2018. évben (a korábbi évek viszonylag alacsony érdeklődésére tekintettel) nem tartunk horgászbált, a következő horgászbál 2019. februárjában kerül megrendezésre, majd ezt követően előreláthatólag minden páratlan évben.

 

14/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az Elnökség egyhangú döntése alapján a Horgásztanyához kapukulcsot csak csónakos tag kaphat. A Horgásztanya területére csak egyesületi tag, vagy civil szervezet tagja, vendége léphet be, vagy tartózkodhat. A Horgásztanya létesítményeit családi, egyéb személyes (nem egyesületi, nem civil szervezeti) rendezvény céljából az egyesületi tagok legfeljebb évente két alkalommal vehetik igénybe.

 

 

 

 

15/2017. (XI.13.) Elnökségi határozat:

 

Az egyesület Elnöksége Sinka Lóránt egyesületi tagot megválasztja az egyesület budatavai kikötő felelősévé megbízottként, figyelemmel arra, hogy Frunza Octavian tagunk ezen megbízatásáról lemondott.

 

 

Balatonalmádi, 2017. november 13.

 

 

 

  Dr. Szenthe Zsolt

titkár